Egybe vagy külön?
Változó feladatkörök
A szerkesztést hirdető vagy tematizáló oldalakon ritkán szerepel a szó: helyesírás. Gyakori érv, hogy az a korrektor kompetenciája, nem a szerkesztőé. Az én gyakorlatomban a kettő együtt jár, és tapasztalatom szerint a legtöbb kiadó rutinjában is egyre inkább összefonódik ez a korábban két külön munkafázis.
József Attila megidézett, (Ne légy szeles…) című verse mintha csak a korrektornak szólna:
„Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.”
Persze nem hallgathatom el a helyesírásról való beszéd kockázatait sem: izgulok, hátha a számtalan ellenőrzés ellenére is maradt hiba ebben a szövegben…
„Te ezt nem tudod fejből?”
Mióta szövegek javításával foglalkozom, családtagok és barátok időről időre megkeresnek egy-egy helyesírási kérdéssel.
- „A napról napra kötőjeles?”
- „A narancsfacsaró egyben van?”
- „Ft után kell pont?”
- „Hogy írjuk, hogy 21.-kel? Ha nem betűvel, hanem számmal… Kell pont? És dikkel?”
És sok hasonló… Vannak esetek, nem is ritkán, amikor a válaszomon megrökönyödnek. „Te ezt nem tudod fejből?” – kérdezik, miután mondom, hogy rögtön megnézem, és nyúlok a helyesírási szótár vagy a szabályzat után.
A helyesírás tanulható, persze. De hadd osszam meg azt, amit a Ludovika Kiadó megfelelni igyekvő lelkiismeretes olvasószerkesztőjeként és korrektoraként egy rutinos kollégától tanultam. Azt hittem, tudnom kell mindent, mert hát ez a szakmám. Aztán a többedik napon, amikor a tökéletes munkára még mindig frusztráltan törekedtem, ez a kolléga elmondott egy fontos szakmai titkot:
A helyesírást először nem tudjuk. Aztán megtanuljuk, aztán megtanuljuk nem fejből tudni.
És a kolléga finoman, jelzésképpen közelebb tolta az addig az asztalom szélén heverő helyesírási szótárt. Erről a kötetről egészen addig azt gondoltam, lebuktat, ha kinyitom. Hát épp ellenkezőleg: azt, hogy nem volt még rutinom, és minden igyekezetem ellenére is pontatlanul dolgoztam, épp az árulta el, hogy nem nyitottam ki. A jó és megbízható korrektor szótárral dolgozik, nem fejből.
Szótárak betárazva
Ugyancsak részben a Ludovika Kiadóhoz kapcsolódik az a felismerésem és szakmai tapasztalatom, hogy nem csak egyféle helyesírási szótár áll a korrektorok, olvasószerkesztők rendelkezésére. A speciális profilú szakkiadónál gyakran kézről kézre járt a katonai helyesírási szótár is. Aztán egyik első, már szabadúszóként vállalt munkám volt a Partvonal Kiadónál megjelenő Tom Clancy-sorozat akkor legújabb darabja. A kiadó főszerkesztője épp azért bíztam rám ezt a politikai thrillert, mert az életrajzomból tudta, használom a katonai helyesírási szótárt is. Így biztos lehetett abban, hogy a kötet akciódús, kommandós és modern harcászati leírásainak javítása is pontos lesz.
Noha több könyvkiadónál is dolgoztam és dolgozom a mai napig külsős szerkesztőként és korrektorként, a legbüszkébb mégis egy folyóiratnál betöltött korrektori pozíciómra vagyok. Magyarország legrégebb óta megjelenő folyóiratának, az Orvosi Hetilapnak lehettem a korrektora.
Ráadásul ezt a munkát papíron, a klasszikus korrektúrajelek használatával kellett végeznem. Igazi szakmai kuriózum!
Mellette hozzám került ugyanabban a másfél évfolyamban a Magyar Sebészet című lap is. Ekkor kötöttem szoros ismeretséget az orvosi helyesírási szótárral, amelynek pedig különféle ismeretterjesztő kötetek javítása során vettem azóta is hasznát.
Nem tagadom, hosszú volt az út, mire a helyesírással kapcsolatban a szükséges magabiztosságra szert tettem. Hát még ha az egyetemi éveimre is gondolok, az első évbeli helyesírásvizsgára… De köszönhetően a változatos szakmai tapasztalataimnak és annak, hogy figyeltem és tanultam a rutinosabb kollégáktól, idővel ráéreztem, hogy a helyesírás nem csupán szabályok és kivételek halmaza, hanem egy olyan szakmai biztonsági háló, amelyre mindig támaszkodhatok. Ma már nem a hibátlanság görcsös hajszolása vezérel, hanem az a tudat, hogy a szótár, a szabályzat és a rengeteg speciális tapasztalat ott van mögöttem – és ez tesz igazán magabiztossá a korrektori munkámban.
A szótárt tekintem az egyik legfontosabb munkaeszközömnek. Ha egy kézirat hozzám kerül, biztos lehet benne a szerző és a kiadó is, hogy minden gyanús szónak, kifejezésnek utánanézek, és nem hagyatkozom pusztán az emlékezetemre.
