Kritika Terék Anna Három című kötetéről az Élet és Irodalomban
Októberben az Élet és Irodalom Ketten egy új könyvről című rovatának szerzőjeként írtam Terék Anna Három című kötetéről. A másik kritikus, aki ugyanerről a könyvről írt, Deczki Sarolta. A kettősünk, mint kiderült, jól működött: merőben máshonnan közelítettünk a kötethez.
Terék Anna: Három
A 2025-ben megjelent kötet a szerző korábbi három verseskötetét foglalta egy kiadványba. Az ÉS kritikaszerkesztőjének felkérése azért is volt számomra különösen izgalmas, mert korábban a háromból két kötetről azok megjelenésekor ugyancsak írtam önálló kritikát: a Halott nőkről a győri Műhely folyóiratba, a Háttal a napnak címűről az újvidéki Hídba.
A mostani felkérésnek semmiképp sem akartam úgy eleget tenni, hogy az akkori megállapításaimat ismételjem. El sem olvastam újra ezeket a szövegeimet, s hagytam, hogy az új kötet szerkezete s a szerkesztői szándék vezessen, miszerint a korábban különálló szövegek ezúttal egymás után lineárisan olvasva is befogadhatók. Önmagam helyett tehát a kiadvány szerkesztőjével s az utószót író Bozsik Péterrel léptem inkább párbeszédbe.
Egészek, részek
A kritikám címe: Egészek, részek. Utal a korábbi egésznek tételezett szövegegységek új pozicionálására, miszerint ezúttal a Három című kötet részeivé váltak.
A kötet koncepciója irányítja a figyelmet az életmű kronológiájára. Két verseskötet között a szerzőnek jelent meg drámakötete is. Korábban ennek a kötetnek nem tulajdonítottak jelentőséget Terék Anna költészetére vonatkozóan. Én ezt tettem meg a mostani kritikámban.
A Három koncepciója irányítja a figyelmet a szerző életművének kronológiájára. Bár a Halott nők és a Háttal a napnak valóban egymást követték, a Duna utca és a Halott nők között egy másik Terék-könyv is megjelent, amelyről szintén kevés szó esik. A 2016-os Vajdasági lakodalom című drámakötetről van szó. Az ebben olvasható első, A csizmalehúzó című szöveg utolsó monológja az előadás során halott és siratott nagymamáé. Egy halott nőé. Ha túlzás is lenne előszövegnek tekinteni, a műfaj és a visszatekintő életmesélés gesztusa mindenképp jelzésértékű. A Halott nők szövegei kapcsán a megszólaltatott nők hangjának karakterességét rendre kiemelik, s legtöbben a gyász- vagy szerepvers műfaját azonosítják. Még a prózaversforma is előbb kerül szóba, mint a monológ.
A kritikus személye
Egy-egy kritika vezérszempontjának megválasztása a kritikus személyes kompetenciái, tudása által meghatározott. Terék életművét jól ismerve egy ilyen koncepciójú kötet értékelése során semmiképp nem hagyhattam említés nélkül a szerző színpadi műveit. Világos, hogy a színház számomra is kiemelt jelentőségű, így a dramatikus megoldásokra egy verseskötetben is élesebb szemem van. Terék Anna kötete pedig van olyan gazdag, hogy ezekről a más műfajú, műnemű jegyekről relevánsan lehessen beszélni.
