Nyaram a Kossuth Kiadónál

A tavaszi három címet a nyári hónapokban már öt követte a Kossuth Kiadónál. Volt köztük romantikus regény, pszichológiai thriller és fantasy is, így ismét igen változatos olvasmánylista állt össze az általam korrektúrázott, illetve olvasószerkesztett kötetekből. Az alábbiakban ezek közül négyet mutatok be kicsit részletesebben – az ötödik csak később jelenik meg a kiadó ütemterve szerint, így arról egyelőre nem szeretnék idő előtt részleteket felfedni. Íme tehát a nyaram a Kossuthnál.

C. R. Jane: The Pucking Wrong Man – Mr. Megmentő

Júniusban C. R. Jane Pucking Wrong sorozatának következő részét volt lehetőségem olvasószerkeszteni. A sokadik darabnál bekapcsolódni egy sorozatba mindig izgalmas feladat. A dark hockey romance abszolút fénykorát éli, legyen szó könyvről vagy filmsorozatról, így a világát meghatározó nyelvezet és stílus ismerete szerkesztőként elengedhetetlen ahhoz, hogy a széles közönség számára hiteles legyen a munkám végeredménye. A zsánerszerkesztés általános tapasztalatai között már említettem az erotikus jelenetek javításának speciális szempontjait. A gátlástalanul pontos stílusérzék ezúttal is fontos volt.

A kötet a Kossuth Kiadó oldalán itt található.

Karen McQuestion: A holdfény gyermeke

Karen McQuestion regénye az első pszichológiai thriller volt, amit a Kossuthnál olvasószerkesztettem. A munka során felmerült szakmai dilemmák közül ezúttal egyet emelnék ki. A főhősnek biológiai mellett örökbe fogadó szülei is vannak. Az olyan fordítói automatizmusok korrekciója mellett, mint a szülőapa kifejezés javítása, fontos tudatosan alkalmazni a két szülői szerep megnevezését is. Ez lehet egy egyik esetben az anyu, a másikban az anya megkülönböztetése vagy egyéb megoldás. A lényeg a szigorú következetesség, amelyre olvasószerkesztőként és korrektorként kiemelten figyelni kell!

A kötet a Kossuth Kiadó oldalán itt található.

Tessa Hale: Twilight of Embers – Hamvak Alkonya

Ha egy könyvsorozatba izgalmas olvasószerkesztőként bekapcsolódni, hát egy sorozatnyitó köteten dolgozni még különlegesebb szakmai kihívás. A karakterek nyelvének, szókincsének finomhangolása az összes további részt is megalapozó feladat. Nem mindegy, hogy az angol bitch szó ribanc vagy dög a magyar fordításban. Mindkettő helyes lehet, de a kötet stílusa és a karakter határozza meg, melyik a pontos választás. Tessa Hale kötete már a sokadik romantasy, amelyen dolgozhattam. A zsáner könnyen automatizmussá váló elemei ellenére fontos minden történetnek és hősnek a saját karakterét megtalálni a magyar fordításban is.

A kötet a Kossuth Kiadó oldalán itt található.

Penn Cole: Az Eredet átka – Az Örökláng izzása I-II. kötet

A nyár vitathatatlanul legnagyobb munkája Penn Cole Everflame sorozatának harmadik darabja volt. A rendkívüli terjedelmet mutatja, hogy a kiadó úgy döntött, két kötetben adja ki. Ismét egy, az olvasók által már jól ismert világ fonalának felvétele volt a feladat. Nagy segítség, hogy a kiadó szükség esetén rendelkezésemre bocsátja a sorozat korábbi darabjait is, például hogy a nevek helyesírásának következetességét ellenőrizni tudjam. Ugyancsak fontosnak érzem ilyen esetekben a kutatómunkát: a különböző rajongói oldalak, a karakterekről készített profilok segítenek minél előbb bevonódnom abba a világba, amelynek egy újabb építőkövét kell nyelvileg és stilisztikailag a többihez csiszolnom.

A kötet a Kossuth Kiadó oldalán itt található.

Let’s get in touch!

Melinda Szarvas

Welcome to my website!

This site features a portfolio of my work as an editor, critic, writer, and theatre practitioner.

Using the English menu, you can explore my editorial work, publications, and artistic collaborations. These are the results of my freelance activities since 2022, following three and a half years of employment in publishing.